Dávid Roland veszprémi énekes mesél új albumáról, idei terveiről
Egy korszak lezárása és egy új kezdete is egyben, vallja a közelmúltban megjelent harmadik albumáról Dávid Roland. A veszprémi énekes sokat vár a 2010-es évtől, hazai és európai koncertek mellett önálló zenekart szervez, és egy zeneszerzővel saját dalokon dolgozik.
Több ízben is írtunk már a Napló hasábjain a különleges hanggal megáldott Dávid Rolandról, az újabb beszélgetés apropóját most a karácsony előtt megjelent, Úton című lemeze adta, amelyen újfent rockzenei klasszikusok kaptak helyet. Feldolgozások, amelyek nem titkolt célja az ízlésformálás. Ezt jól tükrözi a dalválasztás is, hiszen a Doors Touch me, a Beatles Don’t let me down vagy épp Johnny Cash Ring of fire című nótája nem kifejezett slágerek, ám az előadók személye miatt azért érdeklődésre tarthatnak számot. A 11 dalt rejtő korongon egyébként a jól megszokott rockzenekari kísérettel előadott opusok mellett egy szál akusztikus gitáron eljátszott nóták is hallhatók.

– Alig két esztendeje kezdtem el gitározni, s a repertoárba került mintegy 70 dalt tucatnyi klubkoncerten bemutattam már a közönségnek, ennek úgymond digitális lenyomata a lemez, hiszen ezeken a meghitt alkalmakon készültek a felvételek is – mondja Roland, akinek harmadik albumát komoly várakozás előzte meg. Nem is csoda, a 2007-ben, illetve 2008-ban megjelent első két lemezt százezernél is többen töltötték le az énekes internetes honlapjáról, azaz virtuálisan ugyan, de dupla platinalemeznek tekinthető.
– Karácsony előtt került fel a weboldalamra az új lemez, amelyet alig néhány hét alatt több ezren töltöttek le, ráadásul mindenféle reklám nélkül. Érdekes, hogy a másik két dalcsokor is folyamatosan pörög, aki rátalál, az általában mind a hármat egyszerre megszerzi magának – meséli az énekes, aki sokat vár a 2010-es esztendőtől.
– Az idei év fő célja, hogy az akusztikus műsort a lehető legtöbb helyen bemutassam.
Szerencsére több országból is érdeklődnek iránta, jelen állás szerint Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Norvégiában adhatok majd klubkoncerteket, de bízom benne, hogy Angliába is sikerül eljutnom. Érkezett egy megkeresés a tengerentúlról is, az Egyesült Államok keleti partjára azonban minden bizonnyal csak 2011-ben fogok eljutni néhány koncert erejéig. Formálódik az önálló zenekarom is, a gitáros, a billentyűs és a dobos már megvan, csupán egy basszugitárosra van még szükségünk, s összeáll a csapat. A kísérőzenekarral elsősorban Magyarországon tervezünk koncerteket, hiszen egy öttagú banda külföldi koncertjeit több szempontból is nehéz összehozni.
Közben gőzerővel készülnek Roland új, saját dalai is.
– A fővárosban élő, s a debreceni egyetem zeneművészeti karán végzett Ötvös Gáborral kezdtünk el közösen dolgozni a nótákon, amelyek a stílust tekintve maradnak a megszokott rockzenei vonalon, ám a fiatal szerző révén egyfajta Paul McCartney-s ízt is kapnak. Persze nem a Love me do-féle vonalra kell gondolni, inkább a Live and let die című opusra, s annak is a Guns’n’Roses által prezentált feldolgozására – meséli nevetve Roland, aki bízik benne, hogy szponzorai segítségével a nyár közepére elkészülhet az egyelőre még cím nélküli korong. A korong, amelyen a tervek szerint az egyik dal szövegét Bereményi Géza jegyzi majd.
– Cseh Tamás tavalyi halálát követően volt egy emlékest Veszprémben, ahol Bereményinek nagyon tetszettek az általam előadott Cseh Tamás-dalok, s egy beszélgetést követően felajánlotta, hogy szívesen írna nekem szöveget. Ez a megtiszteltetés mellett hatalmas felelősség is, hiszen olyan dalokkal szeretnék elé állni, amelyek tényleg minőséget képviselnek.
Ami a közeljövő koncertjeit illeti, küszöbön áll a megállapodás, miszerint Roland havonta koncertezik a veszprémi Cimbora sörözőben, az első fellépésre várhatóan január végén kerülhet sor. Dávid Roland rendszeresen ad akusztikus koncerteket. Az idei év célja, hogy a műsorát minél több helyen bemutassa.


Veszprém Megyei Napló
2010. január 09., 14:48 szerző: Szabó Péter Dániel Fotó: Andrónyi András
online: https://veol.hu/cimlapon/tovabb-az-uton-david-roland-veszpremi-enekes-mesel-uj-albumarol-idei-terveirol-1339345



