Jézus és a Led Zeppelin

Jézus és a Led Zeppelin

Ötórai tea – Beszélgetés Dávid Roland Rot-Art-díjas veszprémi kötődésű énekessel

A ’90-es évek elején a Woodstock filmek hatására és a visszatérő ’70-es évekbeli nagy zenekaroknak köszönhetően újra retróhangulat uralkodott az országban. Ebben az időben elkerülhetetlen volt, hogy ne ragadja magával az ilyenfajta zene iránt fogékony hosszú hajú rockert az áradat.

 

– Akkoriban Herenden laktam és ott szinte mindenki zenélt. Először basszusgitárban gondolkodtam, mert nagyon tetszett a Cream zenéje Eric Claptonnal, de közben énekeltem is. Könnyű volt, meg tudtam tanulni a szövegeket, s közben rájöttem, ez jól áll nekem.

 

Először Doors-os vonulatú, mély hangú dalokkal próbálkoztam, majd jött a zenekar. Herenden a kollégiumban volt néhány barátom, akik szalagavatójukra akartak csinálni egy műsort, mondták, adjuk elő a Felkelő nap házát. Ez ’93-ban volt, és a bálra nem lett belőle semmi, de kialakult egy zenekar körvonala, ebből lett a Session. Eltelt egy év, s ’94 februárjában a szalagavatón már teljes estés koncerten játszottunk– mesél a kezdetekről Dávid Roland. A banda működött, jöttek a fellépések, éjszakázás, s mikor egyre nehezebb dalok kerültek az útjába, érezte, tovább kellene képeznie magát. – Be kell vallanom, hogy szülői nyomás is volt a dologban. Anyukámék azt mondták, ha ezzel akarok foglalkozni, ám legyen, de tegyem hivatalos formában. Úgy gondoltam, ehhez első lépés az énektanár. Így kerültem 2000-ben Völler Adélhoz. Közben a zenekar folyamatosan fejlődött, saját dalokat írtak, kazettát, majd később cdd-t vettek fel. – Először saját számaink voltak, olyan stílusúak, amik akkor menőnek számítottak, Jimi Hendrix, Cream, a hatvanas évek progresszív rockzenéi, egy-két Led Zeppelin – emlékszik a történtekre. Aztán tagcserék vezettek el ahhoz, hogy 99-től csak Led Zeppelint játszottak. Ennek persze voltak negatívumai. Kevés idő volt saját dalok szerzésére, és úgy gondolták, a külföldi turnék is jobban összehozhatók a Zeppelin-nótákkal. 2005-ben ennek a zenekarnak vége lett – legalábbis Roland részéről. – Ekkor született meg kisfiam, Rolika, és akkor az volt a fontos, hogy a gyerek első három évében a lehető legtöbb időt töltsük együtt.

Ezután jött a szólókarrier. Igazából a kettő párhuzamosan is ment. Az igazi, ha az ember zenekarban játszik, de Magyarország soha nem a jól eleresztett anyagiakról volt híres – vallja Roli.

Aztán 2001-ben megnyert egy országos énekversenyt musical kategóriában. Kalmár Magda, Maros Gábor operaénekesek ültek a zsűriben, s azt gondolta, hogy a magafajta hosszú hajú, rocker kinézetű srácnak, aki ráadásul a Jézus Krisztus Szupersztárból énekel, esélye sincs. És ők azt mondták, hogy ilyet még nem hallottak. Ez óriási inspirációt jelentett a fiúnak. Ennek ellenére mindig zenekarban szeretett volna gondolkodni, de egy félig amatőr bandával Magyarországon már akkor sem lehetett megélni.

Ezek után Völler Adél részéről már jöttek felkérések, különböző rendezvényeken, szólóesteken lépett fel, s ennek egyik állomása volt a Megasztár. A zenekar akkori menedzsere azt mondta: – Roli neked sokkal komolyabb helyet kell magadnak találnod, mint ez a banda.

Roland is érezte már nincs lehetőség a fejlődésre, mert annyira kész volt a műsor, hogy csak kéthetente próbáltak. – A középdöntőig jutottam, s ezt a mai napig fel tudom hazsnálni, mivel a Youtube-on 100 ezer fölött megnézték már a számos vitát kiváltó énekpárbajt. Pár hónapig tartott a műsor, de már akkor sem érezte magát odavalónak. Furcsa volt, hogy fel kellett költözni Pestre, énektanárhoz járni. – Gondoltam, én már tanultam énekelni, ne akarjanak engem átképezni. Olyan volt, mintha azt akarnák, hogy minél jobban kerülj szembe önmagaddal. Saját tapasztalatból mondom, a tehetségkutató műsorok a szemfényvesztésre épülnek. Ma már nem elsősorban a tehetség számít, hanem a feltűnés és a pénz – vélekedik. – Egyébként a Megasztárnak egyetlen pozitív hozadéka lett: felkérték az egyik férfimagazintól egy fotózásra. Ezek a képek ma is a porfólióm részét képezik.

És jött egy újabb lehetőség…

– Áprilisban felhívott Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója. Az Anna Kareninában van egy velencei kép, amiben egy operaáriát kell tenor hangon énekelni, és Szerednyei Béla rendezővel, valamint Kocsák Tibor zeneszerzővel egyetértésben azt gondolták, én ezt meg tudom csinálni.

 

Három hét múlva próbáltunk. Varga Miklós, Sasvári Sándor úgy álltak hozzám, hogy ez a gyerek tud énekelni. Sasvárit egyébként még 2001-ből ismertem, egy zsűrizés alkalmával találkoztunk, és ő már akkor azt mondta: „Nem nyugszom, amíg te a Madách Színházban nem fogod Jézust énekelni!” Június 10-én volt az előbemutató s a végén 10 perces álló vastapsot kaptunk. Megtisztelő volt, hogy az előadás utáni fogadáson engem emeltek ki először a szereplők közül. Ezután odaadta a telefonszámát a zenekar karmesterének, aki már másnap telefonált.

– Kérdezte, hogy mit csinálok szombaton, mert lenne egy meghallgatás Szolnokon, a Jézus Krisztus Szupersztár darabhoz. Odaértem, egyből be a színpadra, nagyon kevés idő volt a beéneklésre. Elénekeltem Jézust, kérdezték, hogy Júdást tudnám-e. Tudtam. Kiderült, hogy egy hónapja tartó meghallgatás döntőjére hívtak. Óriási élmény volt.

 

Ami a közeljövőt illeti, Veszprémben lesz egy nagykoncertje augusztus 2-án, a Dubniczay-ház udvarán, szeptember 24-én pedig Anna Karenina bemutató, januártól, pedig – ha mindne jól megy – Szolnokon próbálhat. – Ezenkívül egész nyáron járom a Balaton-partot egyszemélyes gitáros produkciómmal. A válságmenedzselésnek próbálom kihasználni a jó oldalát, megvan a felszerelésem, bárhol tudok élőzenés koncertet adni. Nemcsak a mának élek, vannak álmaim, de nem vagyok az a típus, aki görcsösen ragasztokid hozzájuk. Álmok kellenek, mert különben nincs, ami előbbre visz. Az biztos, hogy szeretnék a magam ura lenni, zenészként is a megfelelő emberek által a megfelelő munkákat elérni – vallja.

 

És, hogy nehéz volt-e eljutni idáig? Persze, nem volt könnyű, de soha nem volt az a görcsölős fajta, ezért nem érhették nagy csalódások. Kedvtelésből énekelt és énekel a mai napig is.

 

Dávid Roland Jézus Led Zeppelin

Ötórai tea – Beszélgetés Dávid Roland Rot-Art-díjas veszprémi kötődésű énekessel
Szerző: Németh Melinda Brigitta
Veszprémi 7Nap, 2010.06.18.