Székesfehérvár – Ha az ember jól odafigyel, felismerheti a példabeszédeket, az evangéliumi történeteket. Persze sajátos megközelítésben és előadásban, jól sikerült zenével körítve. Minderről magam is meggyőződhettem,...
Rivalda – színházi magazin, 2010. November 10. Dávid Roland halkszavú, csendes, mégis karizmatikus jelenség. Erre akkor döbbentem rá, mikor az Évadnyitó mulatságon Cseh Tamást énekelt –...
Nemes célért, a vörösiszap károsultjainak megsegítésére gyűltek nézők a Vörösmarty Színházba. A „Fejér Szikrák” Jótékonysági Gála az ügyhöz méltó színvonalúra sikerült.
Dávid Roland emberi kapcsolatokat és szakmai továbblépést is köszönhet japán gyártmányú elektroakusztikus gitárjának, ezért érthető, hogy nagyon ragaszkodik a hangszerhez.
A szükséges sütik alapvető webhelyfunkciókat biztosítanak, mint például a biztonságos bejelentkezés és a hozzájárulási beállítások kezelése. Nem tárolnak személyes adatokat.
Egyik sem
A funkcionális sütik támogatják az olyan funkciókat, mint a tartalommegosztás közösségi médiában, visszajelzés gyűjtése és harmadik fél eszközök engedélyezése.
Egyik sem
Az elemző sütik követik a látogatók interakcióit, betekintést nyújtva olyan mutatókba, mint a látogatószám, visszafordulási arány és forgalmi források.
Egyik sem
A hirdetési sütik személyre szabott hirdetéseket jelenítenek meg korábbi látogatások alapján, és elemzik a hirdetési kampányok hatékonyságát.
Egyik sem
A nem besorolt sütik olyan sütik, amelyeket jelenleg osztályozunk, együttműködve az egyes sütik szolgáltatóival.