A Session zenekar azon kevés veszprémi zenekar közé tartozik, akiket a szűk városi kereteken kívül is ismernek. A rendszeres helyi és szórványos budapesti fellépéseken kívül koncerteztek az ausztriai motorostalálkozón, többször vettek részt németországi turnén, sőt már egy évre előre vannak lekötött külföldi koncertjeik.
– 10 évvel ezelőtt a barátainknak adtunk egy koncertet szilveszterkor. Ezzel kezdődött – emlékezik a zenekar énekese Dávid Roland. – Néhány egyszerű számot tudtunk játszani, de a nevünk már megvolt. Egy pártirodában próbáltunk akkoriban és természetesen meg akartuk váltani a világot. Nem voltak még kották, szövegkönyvek meg pláne nem, úgyhogy mindent hallás alapján játszottunk. A zenét még csak-csak lefüleltük, de a szlengekkel teletűzdelt dalszövegekkel meggyűlt a bajom. Az elején még halandzsáztam is, mert képtelenség volt megérteni, mit is énekelnek.
– Tanultál zenélni?
– Magasépítő technikus vagyok. Az ilyenekből lesznek ám az építészmérnökök, de én idejében abbahagytam. Hivatalos oktatási formában soha nem tanultam zenét. Egyébként két éve elkezdett zavarni ez és elmentem Völler Adél magánénektanárhoz. Nem bántam meg, sokat tanultam és tanulok tőle. A múlt évben musical kategóriában megnyertem egy országos énekversenyt, amit egyértelműen az énekóráknak köszönhetek.
– Musical?
– Fontos volt, hogy más műfajban is kipróbálhassam magam, illetve, hogy mást is tudjak énekelni, ne csak egyfélét. Igazság szerint azért is mentem énektanárhoz, hogy a szüleim végre elfogadják, hogy én a zenéléssel akarok foglalkozni. Bizonyítani akartam, hitelesíteni képességeimet és szándékaimat előttük, mert voltak vitáink a zenélés miatt. Mára már elfogadták, hogy nem lesz mérnök a fiuk.
Egészen kis koromtól kezdve izgatott a zene. Középiskolában aztán teljesen magával ragadott a Doors, egyáltalán a blues és az a hangulat, ami áradt ezekből a dalokból. Akkor ez még nem volt ciki, sőt valami fura újjáéledése volt a kilencvenes évek elején ezeknek a zenekaroknak, egész kultusz kerekedett köréjük, aztán ez lecsengett, de én maradtam a rockzenénél.
– Olyannyira, hogy kvázi Led Zeppelin Emlékzenekarként léptek fel az utóbbi időben. Miért éppen a Zeppelin?
– A Led Zeppelinben hihetetlen energia van. Vibrál az egész, ami engem ma is lenyűgöz. Másrészt azért játszunk Zeppelint, mert a számaik szinte minden zenei megoldásra lehetőséget adnak. Lehet swingesen, bluesosan játszani, de akár esztrádműsort is lehet formálni belőlük. Rengeteg koncertfelvételt hallgattam tőlük, nincs olyan számuk, amit kétszer ugyanúgy játszottak volna. Ez nagyon izgalmas. Egyáltalán nem nosztalgiázunk, nem egy avítt, halott zenét támasztottunk fel, ezeket a számokat játszani kell.
– Tudod magadról, hogy mikor vagy jó és mikor nem?
– Persze, nem szálltam el. Mostanában többen mondták, hogy kezdek belejönni az éneklésbe. Megszenvedtem érte, sokat gyakoroltam és sokat tanultam a hibáimból. Régebben gyakran visszahallgattam a koncertjeinket és nem tagadom, volt, hogy elkeseredtem. Időközben azonban fejlődtem, rájöttem, hogy nem kell feltétlenül fejhangon végigénekelni az összes számot. Most már átgondolt műsort adunk és nem csak kiállunk játszani.
– Nem bánod, hogy a korai zsengéidet is közönség elé vitted? Nem lett volna jobb várni a nyilvános fellépéssel?
– Áá. Nekem szükségem van a folyamatos színpadi jelenlétre. Rosszul érzem magam, ha nem vagyok a közelében. Ha nem tudnék énekelni, akkor is biztos megoldottam volna valahogy. Akkor gitároznék, vagy dobolnék, vagy elmennék kábelesnek vagy büfésnek egy színházba. Persze nem vagyok magamutogató, csak megtanult dolgokkal lépek színpadra, mert hiszek a gyakorlásban, a tanulásban. Biztonságérzetet ad. Ha tudod a dolgodat, akkor már csak az a feladatod, hogy a megfelelő pillanatban elfelejtsd a megtanultakat.
– Nem lehet panaszod, sok koncertet adtok mostanában.
– Igen, eldöntöttük, hogy adunk egy évet a zenekarnak, játszunk, amennyit lehet és megnézzük, mi sül ki belőle. Egy fiú odajött hozzánk koncert után és mondta, hogy segítene a zenekar menedzselésében. Most ő szervezi a fellépéseket és szerencsére sűrű a program.
– Még mindig nem dőlt el, mit akartok igazán?
– Hát valahogy így. Nem akarom, hogy örökre Led Zeppelin emlékzenekar legyünk. Jó lenne újra saját számokat írni, mint régebben, de ehhez sokkal többet kellene együtt lennie a zenekarnak. Szóval majd eldől, mi lesz, de én mindenképpen színpadon akarok lenni, mert érzem, van még dolgom. (A Session augusztus 2-án a Happy Drink teraszán ad akusztikus koncertet, este nyolckor)
Veszprémi 7 Nap
2002. július 26. Péntek
Szerző: Martinovics Tibor
