Augusztus20.

Ünnepi műsor

Szent László király uralkodása óta ünnepnap Magyarországon augusztus 20-a. Azóta sok viszontagságon ment keresztül az egyik legszentebb ünnepünk, hiszen először az 1848-as szabadságharc leverése után tiltották be, majd 1945–47 között csak egyházi ünnepként engedélyezték, és később mivel a kommunisták sem vallási, sem a nemzeti a hátterét nem vállalták, tartalmilag változtattak rajta: először az új kenyér ünnepeként állították be, majd 1989-ig a Magyar Népköztársaság alkotmányának napjaként ünnepelték. 1989-ban felelevenedtek a régi tradíciók és azóta újra megrendezik a Szent Jobb körmenetet a Szent István Bazilikánál. Az igazi rehabilitációt az 1991. évi VIII. törvény jelentette, amikor augusztus 20-át az Országgyűlés hivatalos állami ünneppé nyilvánította, és ezzel augusztus 20-a visszanyerte régi fényét. Évről-évre ünneplés és tiszteletadás vár minket ezen a napon, mely Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére.

Augusztus 20. ünnepi műsor Dávid Rolanddal
Dávid Roland

Dávid Roland énekes fantasztikus hangjával, olyan, az ünnephez szorosan kötödő dalokkal működik közben az augusztus 20-i ünnepi műsorban, mint például az István a Király rockopera dalai vagy Máté Péter: Hazám című szerzeménye, mely a kezdő soraival: „A kenyér hangját hallom én…” a kenyérszentelés előtt vagy után tökéletes választás lehet. A produkció rugalmasan szerkeszthető, az énekes műsora önállóan vagy több, rövidebb egységben is beilleszthetők az ünnepi megemlékezés menetébe. A Dalok jól kapcsolódnak beszédekhez, kenyérszenteléshez, valamint egyéb protokolláris elemekhez, támogatva az esemény folyamatos és méltóságteljes lefolyását.

Augusztus 20. ünnepi műsor Dávid Rolanddal

hallgass bele

Augusztus 20. ünnepi műsor részletek

Nemzeti Dal

Ez itt az én hazám

Honfoglalás

Élő ünnepi műsor felvétel

Minden jó a földön

Élő ünnepi műsor felvétel