Az utóbbi évek folyamatos megújulásról szólnak Dávid Roland életében. Az egyedi hanggal megáldott veszprémi énekes önálló, gitáros estjei mellett egyedi hangulatú feldolgozáslemezeket jelentetett meg, s nem mellesleg a főszerepek is megtalálták a színház világában.
– A 2010-es esztendő számomra elsősorban a színházról szólt. Áprilisban hívtak a veszprémi teátrumba, hogy az Anna Kareninában énekeljek egy operaszerű, egyébként igen nehéz dalt. Szerencsére a visszajelzések alapján üszkén mondhatom, hogy sikerült helytállnom a művészi közegben, s a színházban szerzett ismertségek, több esetben barátságok alapvetően meghatározták az év további történéseit – mondja Roland, amikor egy kávé mellett beszélgettünk a veszprémi belvárosban.
Ami az említett baráti kapcsolatokat illeti, az Anna Kareninában dolgozó Zádori László karmester olyannyira elégedett volt Dávid Roland teljesítményével, hogy Szolnokra, a Jézus Krisztus Szupersztár című darabban Júdás szerepére is beajánlotta az aranytorkú énekest.
– Az Anna Karenina júniusi előbemutatója után kaptam a telefont a Szigligeti Ede Színházból, hogy szívesen látnának az említett darab válogatásán.
A helyszínen aztán olyan visszajelzéseket kaptam többek között az igazgatótól és a művészeti vezetőtől, ami sikeres közös munkát vetített előre.
Mivel azonban a Jézus Krisztus Szupersztár bemutatóját csupán 2011 áprilisára tervezték, a szóbeli megállapodást követően Roland egyéb elfoglaltságaira koncentrált. Például a Székesfehérváron decemberben bemutatott Godspell című darabra és annak a címszerepére.
– A válogatást követően októberben kezdődtek a próbák, ám meglepetésként ért, hogy az énekes részek mellett bizony hatvanoldalnyi (90 A4-es oldal– DR) szöveget is kaptam a rendezőtől
– meséli nevetve az énekes, aki azonban nem ijedt meg a merőben új feladattól. – Miért is tettem volna? Korábban említettem, hogy az elmúlt évek a folyamatos szakmai megújulásról és fejlődésről szóltak, s ebbe tökéletesen beleillett a Godspell által a Vörösmarty Színházban kapott újabb lehetőség.
A példabeszédekre épülő darabban egyébként az ország egyik legjobb koreográfusával, a Megatánc televíziós műsor egyik győztesével, Kovács Gergely Csanáddal dolgozott együtt a veszprémi énekes, ám szerencsére a tánc frontján nem kellett komoly feladatokat megoldania, ezt már nevetve teszi hozzá.
– A moralitásjátékként is definiálható Godspellt a decemberi bemutató óta nagy sikerrel játsszuk Székesfehérváron, a nézők nagyon szeretik, s szakmai berkekből is pozitív kritikát kapott. A lényege, hogy a példabeszédeket rögtönzött pantomimmal adják elő a színészek, a központban persze Jézus Krisztus áll, akit én alakítok. A Vörösmarty Színházban egyébként nagyon élvezem a munkát, az első pillanattól érezni, hogy a kollégák – élükön Vasvári Csaba igazgatóval és Szűcs Gábor rendezővel – elfogadnak és megbecsülnek, ami számomra különösképpen fontos.
Közben a már említett Jézus Krisztus Szupersztár című darab újfent képbe került. – Sajnos azonban hiába a pozitív előjelek, a szolnoki teátrum a színház világában méltánytalan szerződést ajánlott, s a kompromisszum teljes hiánya miatt mégsem kezdtük el a közös munkát – jegyzi meg Roland, s hozzáteszi, ettől függetlenül büszke arra, hogy komoly színházi tapasztalat nélkül megkapta a lehetőséget, s bízik benne, hogy a jövőben megtalálja majd még ez a szerep.
Mi sem bizonyítja jobban a fenti tételt, mint a Madách Színházban abszolvált vendégszereplés. – Ugyan egy előadásra szólt csak a fővárosi lehetőség, mégis komoly visszacsatolást jelentett a teljesítményemet illetően. Az Anna Kareninában előadott olasz énekesi szerepembe kellett beugranom, s nem vallottam szégyent. Vezető színészek mondták, s ez igencsak jólesett: ahogy felmentél a színpadra, ott volt Jézus – meséli, majd hozzáteszi, a színházi szerepek mellett azért hiányzott az életéből a zene.
Mégpedig a rockzene, ami eleddig alapvetően meghatározta Dávid Roland pályáját.
– Februártól tovább folytatódnak az önálló klubkoncertjeim, ahol egy fajta kultúraközvetítő jelleggel általam értékesnek tartott zenekarok és előadók dalait adom elő egy szál gitárral.
Legközelebb február 24-én a veszprémi Fészekben leszek hallható. Az előadásaimat kedvelő közönségnek jó hír lehet, hogy a tavaly nyáron a Dubniczay-palotában remekült sikerült koncertet adó csapat újra összeáll, s a bándi Rock Ranchen lép színpadra február 26-án. Öröm lesz ismét együtt zenélni a srácokkal – zárja végül a beszélgetést Dávid Roland, akivel abban is megegyeztünk, hogy a társalgást majd a koncerten, a zene nyelvén folytatjuk.



Veszprém Megyei Napló
2011.02.19.
Szerző: Szabó Péter Dániel
Forrás: veszprém Megyei Napló
Online olvasható: https://veol.hu/kultura/szinhaz-es-rock-nroll-1320239



